RÓLUNK

Cégünkről

Amikor a MATRO-t bő két és fél évtizeddel ezelőtt édesapámmal útnak indítottuk, nem gondoltuk volna, hogy mára ilyen méretű nemzetközi céggé növi ki magát. A fő célunk az volt, hogy segítsük partnereinket olyan technológiai megoldásokkal, amelyekre mások nem képesek vagy nem versenyképes áron képesek. A kihívások megoldása, a folyamatos kutatás azóta is része az életünknek.

Büszkék vagyunk az elért eredményeinkre és mindazon munkatársakra és partnerekre, akik ebben közreműködtek és akik nélkül nem tarthatnánk ott, ahol tartunk. A MATRO sikere közös eredményünk.

Alapfilozófiánk és egyben sikerünk egyik kulcsa egymás és ügyfeleink kölcsönös tisztelete, a barátságos munkahelyi légkör és a kiemelkedően magas minőség. A magas minőség iránti elköteleződésünk első pillanattól meghatározó alapértéke a MATRO-nak. Az elmúlt évek számos hazai és nemzetközi elismerései azt mutatják, hogy az általunk nyújtott kiemelkedően magas mérce partnereink számára is kézzel fogható, aminek nagyon örülünk.

Azonban nem állhatunk meg és dőlhetünk hátra. További célok és fejlesztések lebegnek a szemünk előtt, amelyeket a következő években munkatársainkkal közösen szeretnénk elérni és a MATRO sikertörténetét még tovább írni.

Kleisz Zoltán

Tekintse meg cégünk bemutatkozó kisfilmjét. 

1984

Munkaközösség

Megalakul a MATRO Gazdasági Munkaközösség.

1991

Alapítás

Matro Kft. alapítása.

1995

Fékrendszerek gyártása

Megkezdődik a MATRO-nál a haszongépjárművek fékrendszeréhez történő alkatrészgyártás.

1997

Szerszámgyártás kezdete

Az alaptevékenység kiegészül az Iscar Hungary Kft. részére történő váltókapás forgácsoló szerszámok gyártásával.

2004

Szerszámbefogók és gépalkatrészek gyártásának kezdete

Megkezdődik a CNC esztergagépekhez használatos álló és meghatott kivitelű szerszámbefogók, valamint gépalkatrészek gyártását kezdte meg cégünk.

2010

Motoralkatrészek gyártásának kezdete

A benzin üzemű személygépkártű motorba épülő termékek gyártásának kezdete.

2013

Diesel motoralkatrészek gyártásának kezdete

Megkezdődik a diesel üzemű személygépkártű motorba épülő termékeinek gyártása.

2017

Modern technológia

A MATRO Kft. az elmúlt évek során magas szintű technológiával rendelkező céggé fejlődött.

2018

Új beruházás

Megkezdődik a MATRO új csarnokának építése.

2020 tavasz

Elkészül az új csarnok

A 2018-ban kezdődött beruházásunk elkészül és birtokba vesszük. Jelentősen nő a termelési kapacitás.

2020 nyár

Újabb csarnokbővülés

A pécsi Déli Ipari Parkban egy új 4500 négyzetméteres bérelt csarnokkal bővül a MATRO. Ezzel együtt új területek és elindulnak.

.

Cégünk filozófiája

Ügyfélorientáció

Vevőink elvárásai határozzák meg termékeink minőségét. Ezeknek a követelményeknek kívánunk megfelelni a szállítási pontossággal, a versenyképes árakkal, a kellő műszaki tartalommal és kapcsolódó szolgáltatásokkal. Célunk a magas szintű vevői elégedettség elérése és fenntartása.

Dolgozóink bevonása

Minden dolgozónk fontos cégünk számára. Bevonásuk a döntések hozatalába lehetővé teszi képességük kihasználását. A továbbképzések nem csupán a dolgozói elégedettséget javítják, hanem megtartják és jobbítják cégünk hatékony mûködését.

Folyamatos jobbítás

Termelési és logisztikai folyamatainkat rendszeresen felülvizsgáljuk és jobbítási lehetőségeket keresünk. Ez a tevékenység képezi a „zero defect stratégia” alapját, amely segíti költségeinket csökkenteni.