Újabb autóipari beszállító épít üzemcsarnokot
PécsMa
A folyamatos fejlesztés következtében jövőre 1400 négyzetméteres új üzemcsarnokot épít fel a Matro Kft. – hangzott el a vállalat által rendezett, a járműipar jövőjével foglalkozó fórumon. A cég termékei megtalálhatóak a BMW-kben, az Audikban és a Mercedesekben is.
Elektromos, benzines, hibrid, dízel? Önvezető, részben automatizált? Milyen lesz a közeljövő autója és hogyan készülhetnek fel erre a gyártó, beszállító cégek? Ilyen kérdések is felmerültek azon a szakmai fórumon, amelyet pénteken tartott a pécsi Matro Kft. az egyetem műszaki és informatikai karán.
Az eseményen Kleisz Zoltán, a Matro pécsi ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket, egyben bemutatta a pécsi vállalkozást is. A Matro jelenleg mintegy 300 dolgozójával fontos szereplője a pécsi gazdaságnak, és egyre jelentősebb tagja a hazai autóiparnak, hiszen 1994 óta a német Knorr-Bremse, 2010 óta a japán Denso partnere (nem véletlen, hogy a szakmai fórumon ez a két óriáscég is képviseltette magát).
A fórumon előadást tartott a Matro képviseletében Kiss Szabolcs és Nagy Attila is, az általuk elmondottakból kiderült, a pécsi cég által gyártott alkatrészek többek között a Mercedes, a Volvo, a BMW, a Volkswagen, az Audi, az Opel vagy éppen a Ford és a Scania járműiben is megtalálhatóak. A Matro ebben az évben csaknem 16 millió alkatrészt gyártott már, azonban folyamatosan fejleszteni kívánnak, ezt szolgálja, hogy jövőre 1400 négyzetméteres új üzemcsarnokot építenek fel, valamint számos technológiai újítást is be kívánnak vezetni az elkövetkező időszakban. A terveikben létszámbővítés is szerepel.
Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tárcavezetője előadásában részletesen elemezte a járműipar előtt álló kihívásokat, és azt is, erre hazánk hogyan készülhet. Mint kiemelte, nemcsak a gyártás, hanem a kutatás-fejlesztés terén is sikerült több céggel megállapodni, hazánkban kíván fejlesztőközpontot nyitni a Jaguar és a Continental, emellett más cégekkel is tárgyalásban állnak.
A Denso Gyártó Magyarország pénzügyi igazgatója, Szincsák Attila lapunknak úgy fogalmazott, a járműiparban a következő időszakban is bővülés várható, még ha a mértéke talán kisebb is lehet a mostaninál. Viszont hogy milyen irányba tart a fejlődés, az még jelenleg kifürkészhetetlen, ez pedig a gyártóktól jelentős flexibilitást, rugalmasságot követel. Mint mondta, ebben segítséget kívánnak nyújtani pécsi partnerüknek, a Matronak is.