Ünnepélyes keretek között adta át Pécs polgármestere a Déli Ipari Parkban, EU-s forrásból kialakított üzemcsarnok kulcsát a Matro Kft. ügyvezető igazgatójának. Az átvételre a több mint 2000 négyzetméteres gyártócsarnokban került sor, ezt pedig a helyszín bejárása követte. A közel 30 éve Pécsett működő cég 6 évre bérli mostantól a területet, ahol az eddigi tevékenységi körhöz híven szintén fémmegmunkálással foglalkoznak majd.

Az eseményen Péterffy Attila, Pécs polgármestere kiemelte, hogy a helyi ipari területek fejlesztése és a befektetői igények szerinti alakítása a város gazdaságfejlesztésének sarokpontja. Mint mondta, ezért kezdte meg az előző városvezetés az ipari területek fejlesztését, ezt a munkát pedig folytatja az önkormányzat most is különböző projekteken keresztül.

– Az egyik pályázaton összesen több mint 985 millió forint támogatást nyert el a város, amiből a Déli Ipari Parkban található területek közművesítése valósult meg. Ez konkrétan az ivóvíz és a szennyvíz bekötését, a csapadékvíz-elvezetés megoldását, a gáz- és áramhálózat kiépítését, az úthálózat fejlesztését, buszmegálló és parkoló építését jelentette. A másik, több mint egymilliárd forintos pályázati támogatás révén 2 hektár területen egy 4500 négyzetméteres ipari csarnok kialakítása történt meg, amihez egy raktárépület, egy raktárterület, két kamion dokkoló, továbbá egy kétszintes szociális blokk és iroda is tartozik. A területen egy 1000 kW teljesítményű trafóházat és akadálymentes parkolót is elhelyeztek. A terület északi része tartalékterület, amely további fejlesztésre alkalmas – foglalta össze a sajtóeseményen a polgármester.

„AZ ÖNKORMÁNYZAT CÉLJA NEM CSAK AZ IPARI TERÜLETEK ELŐKÉSZÍTÉSE, HANEM AZOK ÉRTÉKESÍTÉSE, BÉRBEADÁSA. AZ ITT LÁTHATÓ CSARNOKRA A VÁROS MÁR TALÁLT BÉRLŐT, A PÉCSI MATRO KFT-VEL KERÜLT SOR A BÉRLETI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉRE”

– mondta Péterffy Attila. Hozzátette, az elsősorban autóalkatrészek gyártásával foglalkozó cég Pécs és a pécsi gazdaság egyik büszkesége, munkavállalói és tanulói létszáma együttesen mára meghaladja a 260 főt.

Az új csarnok kulcsának átadása

Kleisz Zoltán, a Matro Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a vállalat jövőre ünnepli harmincadik születésnapját, ebben a három évtizedben pedig végig Pécsett volt jelen, kötődik a városhoz. Elmondta, a cég az elmúlt 30 évben viszonylag homogén fejlődési pályát tudott leírni, a 2009-es és valószínűleg az idei évet leszámítva mindig tudtak növekedni és bővülni. Emlékeztetett, hogy jelenlegi telephelyüket már többször bővítették, azonban úgy tűnik, még további területre lesz szükségük, emiatt nagyon örülnek a most megkötött bérleti szerződésnek.

„HÁROM TÉNYEZŐRE VAN SZÜKSÉGÜNK A TOVÁBBI BŐVÜLÉSRE: MUNKAERŐRE, GYÁRTÓESZKÖZRE, ÉS NYILVÁN GYÁRTÓTERÜLETRE. EZZEL A SIKERES EGYÜTTMŰKÖDÉSSEL A HÁROMBÓL EGYNEK, A TERÜLETNEK A BÁZISÁT MEGTEREMTI A KÖVETKEZŐ ÉVEKRE”

– mondta az ügyvezető.

Kleisz Zoltán lapunknak elárulta, hogy a koronavírus-járvánnyal az ő cégüknek is meggyűlt a baja, az elmúlt időszakban az volt a legfontosabb, hogy munkatársaikat – ha csökkentett munkaidőben is – meg tudják tartani. Mindazonáltal úgy gondolja, ha az autóipar helyzete némileg helyreáll és a többi, általuk megcélzott projektet is el tudják indítani, folytatódhat a vállalat növekedése mind a terület, mind a munkaerő szempontjából. Hozzátette, úgy gondolja, 2021-re már látni fogják, pontosan hogyan alakulnak a számok. Elárulta, abban reménykedik, hogy az új csarnokot 2 év alatt megtöltik majd.

(Forrás: PécsMa.hu/2020.07.22.)