„A bőrözés fantasztikusan meg tud nyugtatni”
Magától tanulta meg a bőrtárgyak készítését Geschitz József, aki először a gyűjteményében lévő késeknek akart bőrtokot varrni. Aztán egyre több minden került ki a keze alól: kulcstartó, tarsoly, aprópénztartó, alkarvédő, könyvborító, még egy bőrcipő is, amiből bonyolultsága miatt több nem is lesz. Józsi mindent kézzel varr, és mivel balkezes, sok mindent át kellett alakítani, hogy dolgozni tudjon. Ez a hobbi ugyanolyan precizitást kíván, mint a MATRO-beli munkája, mint mondja, ez a tevékenység teljesen kikapcsolja, ha alkot, annyira belefeledkezik, hogy megszűnik körülötte a világ.
– Hogyan kezdtél érdeklődni a bőrözés iránt?
– Mindig volt hobbim, vagy modelleztem, vagy kést készítettem, mindegy mit, csak kézzel lehessen dolgozni. A panelben nehéz kést készíteni, így maradt a bőrözés. Rengeteg videót néztem meg ebben a témában, ahol lehetett, mindenhol tanultam. Sajnos az idősebbektől nem, mert kezd kihalni ez a szakma. Engem a kézi varrás érdekel, de szinte mindenki már varrógépet használ. Néhány éve költöztem Baranyába, előtte Pest megyében laktam, mindenhol azt látom, hogy egyre kisebb az érdeklődés a valódi bőrből készült tárgyak iránt. Pedig nagyon szépek és tartósak, a díszítést lézergravírozással is el tudom készíteni, de ha kell, kézzel vésem meg a bőrt és kézzel is festem ki. Ezért tényleg egyedi tárgyak születnek.
Ahhoz, hogy olyan szinten legyek képes dolgozni a bőrrel, mint most, rengeteg gyakorlásra és kidobott bőrre volt szükség. Siklóson, ahol lakom, megkérdeztem egy idősebb úriembert, hogy tanítana-e, de elzárkózott tőle. Ő is azt mondta, hogy már nem igazán éri meg ezzel foglalkozni, mert a keleti tömegáru olcsóbb, mint az itthoni kézi. Viszont amit mi csinálunk, az hosszú évekig kiszolgálja a gazdáját.
– Mit szeretsz a bőrözésben?
– Nagyon jó látni, hogy egy néhány négyzetméteres natúr színű bőr miként kel életre és válik hasznossá a formázás, a festés, a varrás, a díszítés után. Minden fázist én végzek, az elejétől kezdve a végéig, ugyan rengeteg időt elvisz, én mégis imádom. Először is elképesztően leköt ez a tevékenység, másrészt szeretem látni, ahogy átalakul az anyag. Hogy bármit meg tudok belőle csinálni. Akkor sem mérgelődöm, ha valami nem sikerül elsőre, legközelebb is megpróbálom, mert magával ragad és mert gyönyörű. Most Trischler Enikő kisállatainak gyártok kis táblákat, ezt is imádom és élvezem.
– Nem könnyű bőrrel bánni. Magában az anyagban mi vonz?
– Nagyon szeretem az érintését, az illatát. Ez egy növénnyel cserzett anyag, ha valakit egyszer megcsap az illata, akkor az vagy fogja szeretni, vagy az életben soha nem kedveli meg. Engem nagyon megfogott. Próbálkoztam fával is dolgozni, de ahhoz nincs érzékem, ez meg valahogy magától megy. Pedig mivel nem egy merev anyagról beszélünk, sokkal nehezebb megmunkálni. Éppen ez tetszik benne, mint anno a késkészítésben is, hogy csak nagyon minimális hibahatárral lehet dolgozni. Ha nem figyelsz oda, dobhatod ki az egészet a szemétbe. Sajnos volt rá példa.
– Mitől függ, hogy mit készítesz?
– Általában felkérésre dolgozom, sokszor meg is tervezem a tárgyat. Vagy magamtól indítok el valamit, például nemrégiben viking stílusú karkötőket készítettem, aminek nagy volt a keletje. Van, hogy szólnak: nincs kedved bekötni ezt a könyvet? Hát, még sose csináltam, de megpróbálom. Sikerült is.
– Mi volt a legnagyobb kihívás számodra?
– Egy hentesnek készült késtartó, amelyben 8 kés fér el. Azt mondtam, hogy soha többet nem csinálok ilyet, 1200 lyuk volt benne, azt kézzel lyukasztani és kézzel varrni nem volt kis feladat. Hál’ Istennek, nagyon jól sikerült, de inkább maradok a kisebb tárgyaknál. Azok a lakásban a konyhaasztalnál is könnyen elkészíthetők, mert sajnos nincs műhelyem. Szakmailag pedig a tarsoly jelenti a legnagyobb kihívást, mire az ember rájön, hogy miként tudja úgy átfordítani, megformázni az anyagot, hogy az össze is álljon, azt meg kell tanulni, érteni. És amikor már végigvarrsz 200 lyukat, és az utolsó kettőnél jössz rá, hogy elcsúszott az egész, az bosszantó tud lenni. De nem lehet mást tenni, mint szétszedni és újra elkezdeni az egészet. Ám ezért nem idegeskedem. Még soha nem dobtam félre dühből semmit. A bőrözés fantasztikusan meg tud nyugtatni, egyfajta stresszlevezetés számomra.
– Miért ragaszkodsz a kézi varráshoz?
– Sokkal jobban szeretem, számomra megbízhatóbbnak tűnik, mint a gépi varrás. Benne van az ember energiája. Tudom, hogy ezzel megszenvedtem, én lyukasztottam ki, varrtam össze dupla öltéssel, van, hogy a saját ujjamat is hozzávarrom, nem egyszer annyira elzsibbad a kezem, hogy már semmit nem érzek. Ebben tényleg benne van a saját kezem munkája. Imádom festeni is a bőrt, sose tudom előre, hogy milyen színű lesz, mert nem látható, hogy mennyi festéket szív fel az anyag. Sose tudom a végeredményt, de ez tetszik nekem.
– Hogy viszonyul ehhez a hobbidhoz a környezeted?
– Néhányan tudják itt bent, a cégnél, hogy bőrözök. A párom szível-lélekkel támogat, mint ahogy a testvérem is. Igaz, hogy maga a munka elég jelentős rendetlenséggel jár, szerszámok, tűk, festékek szanaszéjjel az asztalon, de a végeredmény mindenért kárpótol. Látom a csillogást azok szemében, akik kézbe veszik a kész darabot, legyenek, akik saját maguknak vagy másoknak ajándékba rendelték meg. Az öröm mellett mindig sikerélményt is jelent számomra, ha tényleg olyat kapott, mint amire várt. Néhány éve egy volt kollégám felesége kért meg, hogy készítsek egy tarsolyt a férjének, amelyet egy turulmadárral díszítettem. Rágravíroztam a mintát, kézzel kifestettem, hatalmas örömet szereztem neki.
– Mi jellemző a tárgyaidra, ami kicsit megkülönböztet téged a többiektől?
– Az, hogy szinte mindegyiket próbálom díszíteni, gravírozni. Nem szeretem a nagyon tiszta felületeket, ezért mindegyikbe igyekszem valami kis mintát belecsempészni, ha máshová nem, akkor a rejtett oldalra, hogy még szebb, még jobb legyen. Ez a kis plusz kell nekem.
Forrás: MATRO MAGAZIN 2023/2.
