A Matro Kft. mára Pécs meghatározó vállalkozásává és exportőrévé vált, Nyugat-Európa összes autógyártójának szinte minden személyautó-márkájába beépülnek a Pécsett gyártott termékek. Az autóipari beszállító cég elsősorban autó-motorokba készülő forgácsolt fém alkatrészek gyártásával, szerszámok tervezésével és gyártásával foglalkozik. A vállalkozás alapjait Kleisz József tette le a 60-as évek végén, amikor családi háza pincéjében berendezte esztergályosműhelyét. Fia, Kleisz Zoltán 1996 óta tulajdonosa és ügyvezető igazgatója a Matro Kft.-nek. A mintegy 250 embernek munkát adó cég nagy hangsúlyt fektet az innovációra, a legújabb technológiák alkalmazására, ezért is kezdtek 2019-ben egy új, 1400 m2-es üzemcsarnok felépítésébe. Üzletpolitikájukban a kezdetektől fontos tényező a fiatal generáció képzése, igen komoly erőket mozgósítanak a szakképzés-fejlesztés területén, jelenleg is közel 30 tanulójuk van. Kleisz Zoltán társadalmi felelősségvállalása is példaértékű. Az egyetem konzisztóriumának elnökeként, a megyei képzési és fejlesztési bizottság elnökeként és kamarai tisztségei révén elkötelezetten és sikeresen segíti a baranyai gazdaságfejlesztési projekteket. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Baranya Gazdasági Fejlesztéséért Zsolnay Díjban részesítette Kleisz Zoltánt.
– Az utóbbi években több olyan tevékenységet végzett cégünk, illetve magam is, amelyek nem kifejezetten a Matro Kft. érdekeit szolgálják, hanem a gazdaság egészét, valamint a fejlesztését – mondja Kleisz Zoltán. – Akár a személyes tevékenységem, a részvételem az egyetemmel való együttműködésekben vagy az együtt gondolkodás, akár a betelepülni szándékozó cégekhez fűződő kapcsolatom – hiszen egy ilyen járműipari beszállító jelenléte, mint a Matro erősítette a Hanon és a német Sauter Hungaria letelepedését – mind a megyei, mind a regionális gazdaságot szolgálja. Emellett vállalkozásunk napi kapcsolatban van a kamarával a képzések formálásában, a kamarai szakemberek és a matros kollégáim is minisztériumi szinten képviselik az ágazatot a képzések kidolgozásában.
– Miért fontos az ön számára, hogy ezekben a folyamatokban, a gazdasági közéletben ilyen aktív legyen?
– Ez mentalitás kérdése, másrészt pedig felkértek ezekre a feladatokra. A Matro sokáig nem vállalt fel ilyen megbizatásokat, de amikor méretében, komolyságában láthatóvá vált a cég Pécsett, a megyében, a régióban, ez magával hozta a közösségre való fókuszálást. Mindenképpen ki kell emelnem, hogy ez a díj nem az én érdemem, hanem a környezetemé, a kollégáimé is. Mindig, minden sikeremben benne vannak a kollégáim is, illetve az a gondolkodásmód, ami a kezdetektől jellemzi a céget: nem szeretünk panaszkodni, aggályoskodni az adottságokon, hogy pl. kevés a munkaerő, hanem a műszaki mentalitásunkból és a beszállítói attitűdünkből adódóan abban szocializálódtunk, hogy a kihívásokra mindig megoldások kellenek. Ehhez az is hozzátartozik, hogy nemcsak a saját várunkban keressük a megoldást, hanem nagyobb folyamatokban is részt veszünk, amelyekkel hosszú távon egy egész közösségnek eredményeket hozó trendeket tudunk befolyásolni.
– Ez az elismerés mire jogosítja fel vagy mire kötelezi a jövőben?
– Semmire nem jogosít fel, úgy vélem, erkölcsi kötelesség, hogy az ember komolyan végezze a feladatait, illetve a díj egyfajta ösztönzés, hogy egyre jobb és jobb eredményeket érjünk el. A legmagasabb cél Pécs és a régió fejlődése, ehhez sok vállalatnál sok hasonlóan elkötelezett ember együttműködése szükséges. Úgy vélem, még mindig nem alakult ki az egyetem–város–kamara–gazdaság közötti erős, ütőképes együttműködés, ami a nagy, államilag támogatott projektek szempontjából hátrányt jelent a régiónak. Ez viszont magában hordozza azt, hogy van lehetőség.
Kis Tünde