A MI EMBERÜNK
Csak úgy csillog Trischler Enikő szeme, amikor az állatairól beszélhet. „Akik” nincsenek kevesen: kígyók, agámák, deguk, rágcsálók, madarak, pókok, mókusok és természetesen kutya – nincs is annyi hely az újságban, hogy mindet felsoroljuk. A nagyárpádi minizoo lakóinak otthona egy régi istállóépület, ahol mindenkinek berendezett vacka van. Enikő név szerint ismeri az állatseregletet, amely – mint mondja – mindennapi örömöt, nyugalmat ad számára. No és azok számára is, akik meglátogatják ezt a különleges lakóközösséget.
– Mindig is szerettem az állatokat, bennük ugyanis nem tudok csalódni. Gyönyörűnek tartom őket, a hüllőket, a rágcsálókat, a madarakat, a pókokat ugyanúgy, mint a kígyókat. Rengeteg faj megtalálható nálunk, egy-egy faj több változata is. A párommal ketten gondozzuk őket, még asztalos tudást is magára vett, hogy elkészíthesse az állatok lakóhelyét – mondja mosolyogva Enikő.
– Mi volt a legelső állatod?
– Mindig volt állatom, de nemcsak hörcsög, hanem kaméleon és kígyó is. Az első állat, amit a páromtól kaptam, az egy csincsilla volt, amit mindig is szerettem volna. Csakhogy azoknak nagy hely kell, így a férjem készített neki egy ketrecet is, hogy tudjon mozogni. A legnagyobb meglepetésünkre ennek az állatnak született három kicsinye. Az anyaállat sajnos elpusztult, de két kicsi lány megmaradt, ezekhez hoztunk két fiút, és aztán egyre többen lettek. A szaporulatokat elviszik, ezekből is tudjuk fedezni a tartásukat. Több mentett, befogadott állatunk is van, például nemrég került hozzánk egy kis vak agáma. Egy állatkereskedésből hívtak, hogy bevitték hozzájuk ez a kis állatot, de nem lát, befogadnánk-e. Elvittük állatorvoshoz, sajnos tényleg nem fogja visszanyerni a látását, így ő állandó etetésre meg gondozásra szorul. De nagyon szép és életre való! Előbb-utóbb megtanulja az önálló evést vagy azt, hogy hol találja meg a vizét.
– Hogyan érkezett egymás után a többi „lakó”?
– Számos állatos Facebook-csoportban benne vagyok, ott meglátok egy-egy állatot és tudom, hogy rá van szükségem. Így hoztak nekem Budapestről vízi agámát, egy hímet, ezért keresek hozzá egy nőstényt, aminek a szállítását is meg kell szerveznem. Sajnos, itt a Dél-Dunántúlon nagyon kevés helyen lehet ilyen állatokhoz hozzájutni. Szintén Pestről érkezett az első boám, a több mint kétméteres kígyó, amelyet ingyen kaptam, mint sok más állatot, viszont valahogy le kellett juttatni Pécsre. Épp akkor jött hozzánk az egyik beszállító, aki elvállalta, hogy elhozza. Ugyan nagyon félt a kígyótól, megkérdezte, mi van, ha előre kúszik hozzá az utastérbe. De hát nem tudott volna kijönni a dobozából! A lényeg, hogy épségben megérkezett az állat és a fuvaros is.
– Milyen körülményeket kell biztosítani ezeknek az állatoknak?
– Családi házban lakunk, és az egykori istállóépületben alakítottunk ki számukra lakhelyet. A ház egyik fele, a fűtöttebb rész a hüllőké, a másik oldalon vannak a papagájok, a rágcsálók, a csincsillák, azok, amelyeknek nem kell nagy meleg. A hüllők külön terráriumban laknak, UVB-lámpa alatt. A páromék régen tehenekkel foglalkoztak, ott maradt üresen az istálló. A sógorom javasolta, hogy találjunk ki valamit oda, az állatok pedig kéznél voltak.
– Tulajdonképpen mi a célod azzal, hogy ez a sok állat ott lakik veletek?
– Szeretném megismertetni az embereket ezekkel a fajokkal, mert rengetegen félnek a kígyóktól, a pókoktól, mindentől, pedig ha tiszteletben tartjuk az állatokat, nem kell tartani tőlük. Sokan nem is találkoznak közvetlenül állatokkal, mert panelházban laknak, én szeretném közelebbről megismertetni őket ezekkel a fajokkal. Nálunk minden állatot meg lehet fogni, meg lehet simogatni. Szívesen átjönnek hozzánk a szomszéd gyerekek, már minden állatnak tudják a nevét. Ez számomra is öröm. Pláne, hogy az egyikük autista, és ő igazán profi módon megjegyez mindent. Egy gyermekotthonnak is felajánlottam, hogy eljöhetnek ismerkedni az állatokkal. De aki vásárolni jön, az is mindig körülnéz, hogy mennyit gyarapodtunk.
– Mennyi törődést igényelnek az állatok?
– Sokat, amikor végzek a MATRO-ban, általában csak bevásárolni megyek, utána sietek haza, mert kezdődik a második műszak. Etetés, gondozás, mert a hüllőknél megvan az adott étkezési idő, amitől nem jó eltérni. Este 9 körül szoktam végezni, hétvégére szervezzük a nagyobb munkákat. Minden nap van feladat velük.
– Honnan tudod, hogy mit igényelnek ezek az állatok, hogy mikor és mivel kell etetni, hogyan kell gondozni őket?- Rengeteg szakirodalmat olvasok, mielőtt egy új állat érkezik, mindig alaposan utánanézek ezeknek az információknak. De a gondozásuk alatt is már sok tapasztalatot gyűjtöttem. Vannak eleségállataink is, csótányok, lisztkukacok, sáskák, egér, patkány, olyanokkal etetjük az állatainkat, amiknek van tápértékük. Meg így olcsóbb is fenntartani őket.
– Mit szeretsz ezekben az állatokban, mi szépet találsz bennük?
– Én minden állatot szeretek és egyiktől se félek. A szépséget, az érdekességet látom bennük, a hatalmas boánkban például az erőt, a tekintélyt. A tengerimalacok félénkek, ők azért aranyosak, a csincsillák puhák, az angóranyuszi olyan, mint egy kiskutya, hozzám bújik, két lábra áll, igényli a szeretetet, a simogatást. Vagy például ott van a leguán, az tulajdonképpen egy ősdínó. Fantasztikus a természet, hogy ilyeneket alkot.
– A környezeted, a család hogyan tolerálja ezt az elkötelezettségedet?
– A párom mindenben mellettem áll, ha hazajön a munkából, ő is részt vesz az állatok gondozásában. A gyerekeimet, amíg kicsik voltak, nagyon érdekelte ez a világ, most már nemigen jönnek át az istállóba. Ezt a párommal ketten csináljuk a saját örömünkre.
– A MATRO-nál tudják, hogy állatbolond vagy?
– Sokan tudják, igen. Volt egy-két kolléga, aki emiatt meg is látogatott, van, akinek odaajándékoztam egy kígyót, boldogan mutatja, hogy hogyan fejlődik. Számomra ez is öröm. Az állatról való gondoskodás élmény, figyelni, ahogy fejlődnek, ahogy nőnek. A cukormókusaink például azért érdekesek, mert mint a kenguruk, az erszényükben hordják a kicsinyeiket. Vagy már keltek ki nálunk kaméleonok, agámák, legutóbb egy gabonasikló. Meg tudom mutatni a gyerekeknek a tojásukat, ami puhább, mint a tyúktojás, megvilágítom, hogy lássák benne a kis embriót. Ezek fantasztikus élmények. Egyszer hoztam be egy levedlett pókbőrt az irodába, nem sokan díjazták. De már volt benn velem süni is, mert munka után mentem vele az állatorvoshoz, itt meg elvolt egész nap a dobozában. Egyébként el tudnék képzelni itt benn egy kis terráriumot, biztos, hogy nyugtatólag hatna és örömöt hozna a mindennapjainkba. Az állatok is az életünk részei, meg kell tanulnunk osztozni, együtt élni velük. Amikor bármi bajom van, éppen magam alatt vagy mérges vagyok, csak bemegyek hozzájuk. Egyből jókedvre derülök, ha az állataim között lehetek.
Forrás: MATRO MAGAZIN 2022/3.
