A teljes egészében magyar tulajdonú, alkatrészgyártással foglalkozó cégnél már több mint 300-an dolgoznak. A folyamatos fejlődés hátteréről Kleisz Zoltán ügyvezetővel, az alapító Kleisz Józseffel és a többek között a duális képzéshez kapcsolódó feladatokért is felelős Dr. Kleisz-Bális Eszterrel beszélgettünk.
„Az úttörő szellem nem volt elég az 1990-es években, a szerencsés környezet mellett olyan termékprofilt sikerült találnunk, ami folyamatos bővülést biztosított. Vevőink igényéhez folyamatosan alkalmazkodni, fejlődni kellett és intenzív technológiai fejlesztést végezni. Állandóan reagálni kell a kihívásokra és jó válaszokat adni” – mondja Kleisz Zoltán, aki szerint a vevőik, vagyis az autóipari és gépipari cégek alapvető elvárása, hogy jó alkatrészt, jó áron és jó szállítási pontossággal tudjanak gyártani.
„Már kvázi külsősként veszek csak részt a Matro működésében. Mindketten műszaki érdeklődéssel megáldottak vagyunk, így talán a mottónk is érthető. Mindig is azt mondtam, hogy olyasmivel foglalkozzunk, amit nem tud akárki megcsinálni” – teszi hozzá Kleisz József, a vállalkozás alapítója, aki fiával 20 évig közösen vezette a céget.
„Néhány éve veszek részt a vállalkozás életében, és mivel mások működését is látom, így világos, hogy milyen komoly sikereket ért és ér el a cég. Jó itt lenni a Matroban!” – mondja Dr. Kleisz-Bális Eszter – Zoltán felesége –, aki HR-es és kommunikációs feladatokat is ellát.